Nem jelent meg a parlament ülésén és nem szavazott, avagy hogyan „védi meg” Brenzovics parlamenti képviselő a kárpátaljai magyarság érdekeit

Az egyetlen kárpátaljai magyar parlamenti képviselő Brenzovics László hiányzott az Ukrán Legfelsőbb Tanács üléséről, ahol a nyelvtörvényt a szavazаtok többségével támogatták, melynek megszavazását Magyarország kormányának vezető tisztviselői és azok kárpátaljai képviselői aktívan elleneznek.

Például, a magyar diplomaták Az ukrán, mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényre vonatkozó álláspontját Szíjártó Péter Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere hozta nyilvánosságra, hangoztatva, hogy a nyelvtörvény „elfogadhatatlan” és Petro Porosenko magyarellenes politikájának szellemét idézi. A törvénnyel kapcsolatos elégedetlenségét a kárpátaljai magyarság is aktívan mutatja, melyet a közösségi oldalakon folytatott eszmecserék és a magyar párti honlapokon közétett kritizáló cikkek segítségével fejtenek ki. A magyarok szerint úgy tűnik, hogy az ukrán kormány megfeledkezett a nemzeti kisebbségek jogairól, és senkinek sem áll szándékában megvédeni az érdekeit.

Ezért is merül fel a logikus kérdés: hol volt Brenzovics László az adott pillanatban, akit a kárpátaljai magyarság azzal bízott meg, hogy képviselje érdekeit az Ukrán Legfelsőbb Tanácsban? Miért nem jelent meg Brenzovics úr egy ilyen fontos szavazás napján a Tanács ülésén, ahol lehetősége lett volna a szónoki székből felszólalni a parlamenti képviselő kollégái előtt és felvázolni a kárpátaljai magyarság álláspontját? Csak úgy mellesleg, Brenzovics László éppen április 25-én ünnepelte születésnapját, és minden bizonnyal elfelejtett beugrani a Legfelsőbb Tanácsba, hogy kiálljon a magyarság érdekei mellett.
Szükségünk van-e olyan parlamenti képviselőre, mely rendszeresen kerülte az ülésszakokat és öt év alatt egyszer se szólalt fel a parlamentben a kárpátaljai magyarok érdekében, habár mi direkt jogainkat védeni delegáltuk őt oda.

You may also like...

Залишити відповідь

Ваша e-mail адреса не оприлюднюватиметься. Обов’язкові поля позначені *