A forintnak nincs szaga: kárpátaljai újságírók fusi keresete

Már csaknem hat hónapja, hogy a bűnüldöző szervek elől Magyarországon bujkál a kárpátaljai magyarok híres szökevény ”vezére”  Brenzovics László. Haza nem jön, de azért időről időre emlékeztet magáról  úgymond „a magyar kisebbség érdekében” tett felszólalásai által.  Erről szolnak az ungvári TV-21 által készített, valamint a KMKSZ-hez köthető honlapok  – Karpatszkij Objektiv, a Karpat.in.ua publikálásában sorra megjelenő kétes értékű Brenzovics videok, melyek “keményen leleplezik ” az ukrajnai magyarok sanyarú sorsát.

Mert annak érdekében, hogy legalább valahogy felmutassák “munkásságukat”, hasznosságukat és hatékonyságukat, az „udvari” ujságirók futószallagon produkálják, magyar kincstári pénzen,  az ukrajnai magyar kisebbség elnyomásáról szóló  anyagokat Brenzovics szűműra, aki nagyon fél elveszteni a bársonyszékét és akire halgatnak az „alatvalók” –  még az alkohollal kapcsolatos minden nyilvánvaló probléma ellenére is.

Körülbelül három héttel ezelőtt a TV-21 Ungvár munkatársai új „remekművel” – a “Magyarellenes megnyilvánulások Ukranában 2019-2021” című mini-filmmel örvendeztették meg nézőiket, többségükben  magyar közönségüket, melyben újra  Ukrajnát vádolták meg  minden magyar bajban és megint megpróbálták legalább valahogy igazolni a KMKZS vezetésének politikai és diplomáciai tehetetlenségét, amely hosszú “kormányzása” oly mélyen bele nyúlt Magyarország költségvetésébe.

Ezúttal az évek óta kidolgozott pénzmosási rendszer új szintet lépett meg – a filmet további két nyelvre – angolra és ukránra is lefordították, amire további szép summát költöttek el.

Figyelemreméltó, hogy a forditást nem hétköznapi újságírók, hanem a tévécsatorna guruja – Kovács Géza csinálta, aki a TV-21  főszerkesztője és az MTVA tudósítója. Nem mellesleg pedig Brenzovics jobb és bal keze a kárpátaljai  információs tért illetőleg. Tavaly Kovácsot, „a kárpátaljai magyarság érdekeinek képviseletét és identitásuk megőrzését szolgáló magas színvonalú újságírói tevékenységet” jutalmazva,  Ader János magyar elnök  Magyar Arany Érdemkeresztel tüntette ki. A másik filmtolmács pedig Vásárhelyi Tatjána volt –  Ukrajna érdemes  újságírója és  a …  KMKSZ-médiacsoport “szürke bíborosa”.

Vásárhelyi Tatjána hangja hallatszik a Magyarország által megrendelt ukránellenes filmek többségében, És gyakran egyenesen az ő kezdeményezése az ilyesfajta témák és interjúk, amelyek csak diszkreditálják Ukrajnát.

Nehéz elhinni, hogy egy olyan valaki, aki 2014-ben aktívan támogatta a Majdant és hazafiaként harcolt egy szabad, független, európai Ukrajnaért, most, pénzért és Budapestet kiszolgálva, tapossa a Méltóság Forradalmának eszméit és besegít kishazánk magyarositásába.

A pénz azonban keményen teszi a dolgát, és a nacionalista “Szvoboda” egykori híve – lásd Vásárhelyi Tatjána Facebook oldalát a közösségi hálón  – mostanra Magyarország Ukrajna iránti revizionista politikájának a támogatója. Egyszóval kollaboráns áruló.

Természetesen az ún. „szegény hátrányos helyzetű” magyarok   védelmének “bátor” ügyéért való „kiállás”, a budapesti duda szerinti tánc sokkal könnyebb és jövedelmezőbb, mint  elvek és meggyőződések követése, különösen, ha a hivatalos fizetés mellett további lehetőségeket is ad jól keresni fusiban. Különösen, ha olyan adásokrol van szó, melyekben Tatjána asszony ügyfelei, busas fizetség ellenében, kellő nyilvánosságot kapnak, avagy a lefizetett médiát kihasználva küszöbölik ki a versenytársakat, a tévén keresztül károsítva meg az utóbbiak  tisztes nevét.

Érdekes lenne megtudni, hogyan viszonyúl  a csatorna vezetősége és tulajdonosai prominens munkatársaik ilyesfajta fusi melóihoz, hiszen az utóbbiak gondosan titkolják a kollégák előtt a szerkesztői feladatok elvégzése mellett szerzett jövedelmeket.

Ezek messze nem  az összes nüansz Vásárhelyi Tatjána szakmai etikettjét illetőleg. Nincsenek elfeledve se antiszemita megnyilvánulásai, se  a KMKSZ-es  tolvajok elleni jogi lépéseknek a  figyelmen kívül hagyása,  és minden más se .

Nem fogja-е megismételni az  ungvári TV-21 pont Vásárhelyi Tatjána efféle tevékenysége miatt  Medvedcsuk tv-csatornáinak a sorsát?

Meglátjuk …

Az eredeti forrás:

https://ungvar.uz.ua/

You may also like...

Залишити відповідь

Ваша e-mail адреса не оприлюднюватиметься. Обов’язкові поля позначені *