Virtuális” tanszékvezetők és „jóhiszemű” bizottságok Beregszászon, avagy hogyan használjunk ki és járassunk le kiváló embereket

Az „ukrán hazafi esete …” című szösszenet körüli közösségi vitát nyomon követve, feltűnt számomra egy érdekes momentum – egyetlen, a főiskolához köthető, úgymond „kompetens” személyek részéről sem érkezett semmiféle cáfolat a leírtakkal kapcsolatban. Senki sem adott lényegre törő magyarázatot, nem helyesbített, vagy mutatott rá a „féligazságokra”, netán „csúsztatásokra”. Csak az ismeretlen szerzőre kiáltottak „kígyót-békát”, de érdemben nagy hallgatás van. Az én logikám szerint ez csak azt jelenti, hogy az egész úgy igaz, ahogy le van írva.   Márpedig, ha ez így van, akkor nagy a baj!                                                           Na, akkor most még kicsit elmesélem, hogy mennyire…
         Egy főiskolai bennfentes bizalmas állítása szerint Fedákával kapcsolatban nem is érdemes aggódni a diákok „lelki egészségéért” és történelemtudásáért. Mert hát a neves ukrán hazafi nem tanítja őket semmi rosszra! Sőt, egyáltalán semmire se tanítja őket! Merthogy nem is nagyon szokott megfordulni a főiskola patinás épületében. Meg máshol se Beregszászban. Csupán azért tagja a főiskola Tudományos Tanácsnak és „számítódik” a tanszéken, azaz csak azért kap a fizetését a magyar államtól (!) a kárpátaljai „ukrán újjászületés” nagyérdemű vezéralakja, mert a mélyen tisztelt felsőoktatási intézményünknek nagy szüksége van professzori címmel rendelkező alkalmazottakra. Mármint az ukrajnai akkreditáció végett. És egyébként is – jegyezte meg beszélgetésünk során az említett bennfentes –, nincs ebben semmi politika, ez bevett gyakorlat.

         Fedákán kívül az intézményben akad még pár olyan szépkorú tanszékvezető professzor, akik bár tudják még, hogy merre van Beregszász, netán azon belül a főiskola épülete, egészségi állapotuk miatt azonban figyelmes diákokkal teli előadóteremben már évek óta nem fordultak meg. Néhányuk tisztes életkorához képest még az egykori SZKP KB Politikai Bizottságának hírhedt gerontokratái is csak „ifjú titánok”-nak számítanak.
         De nézzük csak sorjában:
         1) A Biológia és Kémia Tanszéket a 89 éves Buczkó István professzor vezeti.
         2) A Filológia Tanszék vezetője Kótyuk Pista bácsi 1934-ben született.
         3) A Matematikai és Informatikai Tanszéket az ugyancsak 85 esztendős Bódi Béla professzor irányítja.
         4) A Történelem és Társadalomtudományi Tanszék élén pedig a 69 éves Mikola Matyovka ungvári történelemprofesszor áll.
         Vitathatatlan tény, hogy a nevezett személyek országosan, mi több, nemzetközileg is elismert tudományos szaktekintélyek, olyan tanáremberek, akik diákok nem egy nemzedékével osztották meg páratlan tudásukat. Szerintünk igazán csodálatos dolog, hogy egyes tudományágakban ilyen kiváló szakemberek irányítják a főiskola pedagógiai és kutatói tevékenységét.
         Vagy mégsem? Mennyire fedi ez az állítás a valóságot? Végül is ha tudásuk és tapasztalatuk okán nem is, csupán tiszteletreméltó koruk okán merülhetnének fel kérdések munkabírásukat illetőleg. Nekem mindenesetre voltak kérdéseim, ezért kicsit kutakodtam. És nagyon érdekes dolgok derültek ki.
         A jelenlegi állapotok szerint – pontosabban az utolsó pár évet figyelembe véve –, nevezett tanszékvezető professzorjaink a gyakorlatban nem nagyon vesznek részt a beregszászi főiskola tudományos és oktatási életében. Jobban mondva sehogy se vesznek részt. A főiskola honlapját (http://kmf.uz.ua/hu/) tanulmányozva kizárólag erre a következtetésre jut az ember. Teszem azt, beütöm a honlap keresőjébe a „Matyovka” nevet és következő eredményt kapom: 0.
Ha ugyanezt teszem a „Bódi Béla” névvel, akkor híres matematikusunk legutóbbi említése a honlapon 2017-ből van datálva, de ott is csak úgy volt szerepel Orosz Ildikó által megemlítve, mint a „matematikai tanszék megalapítója”. Szóval, azért még emlékeznek rá. Különben is, ami Bódi professzort illeti, érthető is, hogy nincs sok lehetősége aktívan részt venni a főiskola életében, hiszen 2001 óta Debrecenben él és munkálkodik, s elég ritkán látogat el szűkebb pátriájába. A mostani esztendő folyamán csak kicsit több mint két hetet tartózkodott Kárpátalján és szeptember 16-án utazott vissza Magyarországra. Ez magában is elég furcsa dolog, ha figyelembe vesszük, hogy rá két napra volt a főiskola ünnepélyes tanévnyitója. Mert ugye, hogy lehet az, hogy az intézmény prominens professzora, az egyik legfontosabb tanszék vezetője nem veszi a fáradságot és nem tiszteli meg jelenlétével eme fontos eseményt? Már ha úgyis itt van a megyében. A legegyszerűbb válasz a logikus: valójában nincs is már semmi köze a főiskolához. Lehet, hogy meg se hívták az ünnepélyre. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy Bódi professzor Debrecenből biztosan nem tudja kellőképpen ellátni a főiskola matematikai tanszékének irányítását.
         S bár a tiszteletreméltó Buczkó és Kótyuk professzor urak (mint ismeretes) Ungváron laknak, információim szerint a helyzet velük kapcsolatban sem más. Arról, hogy a nevezett tanszékvezetőket ritkán (vagy egyáltalán nem) látják a főiskola általuk „vezetett” egységeiben, helyenként a honlapra kitett és a tanszékeket bemutatni hivatott kollektív fotók is árulkodnak.
Többet mondok – ha valaki veszi a fáradságot és átnézi a főiskola aktuális órarendjét (http://www.kmf.uz.ua/orarend/index.php?dirpath=.&order=0), akkor azt tapasztalhatja, hogy a nevezett négyből három (Bódi, Kótyuk, Matyovka) tanszékvezető egyáltalán nem szerepelnek rajta. Mármint sehogy sem, egyetlen előadás erejéig sem!
Az elmúlt pár év órarendjei is hasonló képet mutatnak. Ami persze érthető is. Hiszen, mint láttuk, Bódi professzor úr jellemzően inkább Magyarországon tartózkodik, vagy, ahogy most divatos mondani a kárpátaljai nyugdíjasok körében – „életvitelszerűen” Debrecenben lakik. Mikola Matyovka professzorról pedig tudni kell – akármilyen szomorú is ezt most itt leírni –, hogy immár néhány éve fekvőbeteg és mostanában már mentálisan se képes se tudományos, se előadói tevékenységre.
         Minden tiszteletem eme kiváló tudósembereké, de úgy néz ki, hogy ők pusztán a nevüket adják (valamilyen – itt most általam nem firtatott okokból) a tanszékeknek és a mai napra ténylegesen vajmi kevés közük van a főiskolához. Persze úgy is fel lehet fogni, ahogy a bennfentes ismerősöm jegyezte meg: ez nem csalás, nem ámítás – akkreditációs számítás. És ez a számítása nagyon bevált a főiskola vezetőségének. Akinek van türelme – a főiskola honlapjának ukrán változata (a magyar valamiért nem!) tartalmazza a tanszékek pozitív akkreditációs jelentéseit (http://kmf.uz.ua/uk/strukturni-pidrozdily/). Melyekben név szerint is meg vannak említve tisztelt tanszékvezetőink – ami ugye enyhén szólva is csak formálisan fedi a valóságot. Ezekben a jelentésekben a „szükséges” professzorokon (19 doktor, ebből 18 professzor) és docenseken (68 kandidátus és PhD, ebből 15 docens) kívül persze még sok más, az akkreditációs szint eléréséhez szükséges állítás is szerepel – amelyek igazak is. Remélhetőleg!
         Mert bizony az általam leírt tények jócskán megkérdőjelezik mind az elmúlt évek minisztériumi akkreditációs bizottságainak objektivitását, mind pedig a főiskola vezetőségének szavahihetőségét. És ahol ilyen kérdések merülnek fel, ott rögtön az ötlik az ember eszébe – és a pénzekkel minden rendben van? De ez csak legyen a magyar kormány gondja, végül is ő fizet. Többek között a virtuális tanszékvezetőknek is. Meg persze Fedákának is!
         Az ember akaratlanul is elmélázik azon a gondolaton is, hogy a főiskola fennállása óta eltelt időszakban a nevezett tanszékvezetők, illetve a szép emlékű Szikura József rektor úr irányítása mellett mekkora lélekszámú tudósnemzedék kinevelésére lett volna lehetőség? Mert hát minden adott: pénz, paripa, fegyver! Miért nem kell a saját? Miért jó az idegen, az olyan, aki a magyarság képviselőit szívesen megfojtaná egy kanál vízben? Miért nem kellenek a tisztes professzor urak, akik saját személyükkel, hatalmas tudásukkal is példát mutatnának, csupán életművükre és nevükre tartunk igényt, rájuk magukra pedig nem? Vagy netán attól félünk, hogy esetleg neadjisten tényleg kinevelődnek olyan tudósok, akiknek át kellene adni a főiskola vezetését? Lehet, hogy itt van az a bizonyos eb elhantolva?
         Végezetül csak egy kérdésem maradt – mi késztette az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium hírhedten magyarellenes (legalábbis Orosz Ildikó szerint) csinovnyikjait arra, hogy szemet hunyjanak ezekre (csak ezekre?) a főiskolai furcsaságokra? Netán az ukrán korrupció hírhedt ördöge? Viszont ha ez így van, akkor jusson eszünkbe, hogy ez egy kétirányú utca. Van, aki kap és van aki ad. Az ukrán minisztérium által kiadott akkreditációs dokumentumok azt feltételezik, hogy a hatalmas életművel és tapasztalattal rendelkező professzorok révén a főiskolán megfelelő szintű tudást kapnak a diákok. Ha a professzorok virtuálisak, akkor lehet, hogy itt szerezhető tudás is csupán virtuális? Szóval minden kérdés egy újabb kérdést vet fel…

De majd még mesélek. Mert ez még nem a hab a tortán …
Egy öregdiák

You may also like...

Залишити відповідь

Ваша e-mail адреса не оприлюднюватиметься. Обов’язкові поля позначені *