A hamis várkapitány esete a beregszászi „Grand Hotelban”

Minél tovább elemezgetem a Rákóczi főiskolával kapcsolatos furcsaságokat – legyen az a magyargyűlölő tanár foglalkoztatása (https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=103553411043729&id=103526241046446&__tn__=K-R)  vagy a tanszékvezetők és az akkreditációs bizottságok körüli „keverés” (https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=102604104487664&id=100042142234504) – egyre inkább Rejtő Jenő Grand Hotel-ja ugrik az emlékezetembe. Úgy néz ki az egész történet, mintha a főiskola „szekrényei”, illetve egyéb „sötét zugai” is tele lennének különféle elrejtendő titkokkal – „csontvázakkal”, „meztelen diplomatákkal”, amelyekről a „nagyközönségnek” (vagyis a fizető magyar kormánynak és az öntudatlanul is falazó kárpátaljai magyarságnak) semmiképp sem szabad értesülnie. Az intézmény vezetősége mindenre kész, hogy megőrizze az utóbbiak jóhiszeműségét és támogatását – nem is nagyon válogatva a módszerekben. Mert a főiskola sokkal „fontosabb”, mint a „betegségek” kezelése. Mert az a személy, aki netán rámutat valamilyen turpisságra, az alapból „a magyarság ellen lép fel”. Mert lehet, hogy vannak hibák, de ez maradjon „köztünk, magyarok között”. Sőt, csak a bennfentesek között. Mert a kritika – még ha helytálló is –, csak gyengíti a kisebbséget és ellenségeink kezére játszik.

Szerintem ez nagyon hibás hozzáállás! Mert hazugságra nem lehet építeni. Csak homokvárat, amely előbb-utóbb biztosan összeomlik. De nem az ellenség miatt, hanem mert ingatag alapokra húzták fel (lásd a bibliai példázatot). Hatványozottan igaz ez, ha kisebbségi létről van szó, mert egy „ledőlés” nemcsak az adott vár védőit temeti maga alá, hanem másokat is, akiknek a mostoha körülmények közepette nem nagyon volt/lehetett más erődítményük és elhitték/elhitették velük, hogy ez itt egy igazi végvár.

Csakhogy a főiskola egyes vezetői nem tudják másképp elképzelni, pláne kezelni a dolgokat. A vérükben van a csalás. Legjobban ezt Orosz Ildikó, az intézet „Anyaúristenének” az esete példázza. Aki ugyebár immár sokadik éve a főiskola rektora. Vagy mégsem? Talán csak ügyvezető rektor (виконуючий обов’язки ректора)? A főiskola honlapján ebből a szempontból teljes a káosz: egyes dokumentumokon a rektor aláírása áll (pl. itt http://kmf.uz.ua/wp-content/uploads/2019/06/Зміни-до-Правил-прийому-до-закладу-вищої-освіти-у-2019-році-від-27-червня-2019-року.pdf ), máshol viszont Orosz Ildikó ügyvezető rektorként szignálja a fontosabbnál fontosabb döntéseket (pl. itt http://kmf.uz.ua/wp-content/uploads/2019/07/bsc_1_nappali_rendelet.pdf). Próbáltam némi logikát keresni és találni abban, mikor és miért pont az adott forma lehetett aktuális, de csak egyetlen épkézláb magyarázatot találtam eme titokzatos alakváltozásokra. Ha olyan papírokról van szó, amelyek nagy valószínűséggel idegen – neadjisten kijevi – kezekbe kerülhetnek, akkor a „в. о. ректора» címzés áll az aláírás mellett. Ha viszont alapvetően belső használatra szolgáló „ukázokról” van szó – akkor Orosz Ildikó merészen teljes jogú rektorasszonyként szerepel. Erről még annyit, hogy az ukrán hivatalos nyilvántartásokban Orosz Ildikó „csak” ügyvezető rektorként szerepel (https://registry.edbo.gov.ua/university/95/).

Innentől mindenki saját maga döntse el, hogy minek lehet nevezni az ilyen eljárást … Mert, ha kicsit jobban belemélyedünk a témába, akkor kiderül, hogy az ukrán törvények által megkövetelt eljárásnak megfelelően (Закон України «Про вищу освіту», ст. 42, п. 3) a főiskolán utoljára 2011-ben választottak rektort. Akkor a megboldogult Soós Kálmán után Szikura József biológiaprofesszor lett az intézmény szabályosan megválasztott és kinevezett vezetője. Ám az ő 2015 december 11-i sajnálatos elhalálozása után sehol se találunk utalást arra, miként lett Orosz Ildikóból rektor. Pedig a RFKMF honlapján „A Főiskola történetéből” című fejezetben a korábbi elnökasszonyt 2016. január 21-től úgy emlegetik, mint a főiskola rektorát (http://kmf.uz.ua/hu/a-foiskola-tortenetebol/2015-2/).

Vagyis – mint azt már kiderítettük és megállapítottuk – igazából csak ügyvezető rektor. És itt kezdődnek a gubancok! Mert az ukrán törvények szerint (Закон України «Про вищу освіту», ст. 42, п. 4) az intézmény alapítói ügyvezetőt (виконуючого обов’язки ректора) felsőoktatási intézmény élére ideiglenes jelleggel max félévnyi terminusra nevezhetnek ki. Mivel sehol se találtam utalást arra, hogy azóta a törvény által előírt szabályoknak megfelelően Orosz Ildikót megválasztották volna rektornak, arra az ésszerű következtetésre jutottam, hogy ez az „ideiglenes jellegű”-vezetés 2016-tól egészen a mai napig tart a főiskolán. Ez enyhén szólva sem felel meg az ukrán törvények által támasztott elvárásoknak, de bánja kánya!

Hogy ennek mégis miért van egyáltalán jelentősége? Azért mindenképpen, mert ugyebár az utolsó pár évben minden hivatalos döntést (a felvételi rendeletektől kezdve a vizsgaeredményekig bezárólag) Orosz Ildikó rektor aláírása szentesíti. És ha az ő legitimitása vitatható, valószínűleg az általa aláírt dokumentumok törvényes mivolta is … Semmi kedvem ezt tovább részletezni – aki akarja, az megérti, milyen aggasztó következtetéseket lehet levonni.

Viszont azt mindenképp szerettem volna megérteni, hogy miért is ódzkodnak a KMF „főnökei” egy ilyen nem túl komplikált formalitás gyors és fájdalommentes lebonyolításától? Mi az nekik levezetni egy szimpla gyűlést és törvényesíteni Orosz Ildikó rektorálását? Az gondolhatnánk, hogy szinte semmi! Vagy mégsem olyan egyszerű a dolog?

Úgy néz ki, hogy nem! Szerintem két okból kifolyólag sem! A másodikra majd lejjebb még visszatérek, de valószínűleg főleg magával Orosz Ildikóval lehetnek gondok.

Ő ugyebár nemcsak a főiskola egyik megálmodója és -szervezője, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség alapító vezéregyénisége, hanem a kárpátaljai magyar oktatástudomány prominens képviselője, a kisebbségi köz- és felsőoktatás kiemelkedő tudora, aki, úgymond az elsők között vázolta fel és elemezte tudományos szinten amagyar nyelvű oktatás helyzetét Kárpátalján az ukrán államiság kialakulásának első évtizedében (1989–1999). Legalábbis a nyilvánosan elérhető adatok szerint ebben a témában védte meg 2001-ben PhD-értekezését a Debreceni Egyetem doktori iskoláján Dr. Szabó László Tamás professzor vezetése alatt (https://humandi.unideb.hu/hu/node/312). A források szerint az így szerzett PhD-fokozat alapján lett Ukrajnában a pedagógiai tudományok kandidátusa (pl.: http://www.karpatalja.ma/karpatalja/kozelet/orosz-ildiko-a-karpataljai-megyei-tanacs-kepviseloje-lett/, https://prominoritate.hu/rendezvenyek/lorincz-csaba-dijatado/dr-orosz-ildiko/). Ezekből az adatokból kiindulva Orosz Ildikó tökéletes jelöltnek számítana a rektori tisztség elnyeréséhez. De mégsem bocsátják megmérettetésre, hanem 2016 óta nem túl törvényes módon csak ügyvezetget. Vajon miért?

Ez a kérdés sehogy se hagyott nyugodni! Amíg a válaszokat keresgettem, úgy döntöttem elolvasom a fentebb megemlített disszertációt. Eredetiben, magyarul. Csak megvan valahol a neten! Mint kiderült, nincs meg! Eme alapvető tudományos mű magyar nyelven csak a Poliprint Kiadó által 2005-ben kiadott könyv formájában lelhető fel, de digitalizált formája sehol sem lelhető fel. Be kell érte menni szépen a főiskola könyvtárába. No, nem baj, gondoltam magamban, megkeresem az ukrán változatot. Hiszen ennek a disszertációnak ukrán honosítása révén lett Orosz Ildikó Ukrajnában a pedagógia tudományok kandidátusa. Ezt a szabályoknak megfelelően az ukrán szakminisztérium rendeletben is rögzítette (lásd Наказ Міністерства освіти і науки, молоді і спорту України № 309 від 01.03.2013 року, 2 sz. melléklet, 33. oldal (https://mon.gov.ua/storage/app/media/uploaded-files/309.rar). Ezen dokumentum szerint Orosz Ildikó az „Általános pedagógia és pedagógiatörténet” szakirányban írta a munkáját. Sajnos a „nakaz” ennél pontosabb információt a disszertációról nem tartalmaz, még a címét sem tudhatjuk. No innen kezdődik majd a krimi.

De még mielőtt belemélyednék a furcsaságokba, még egyszer szeretném kihangsúlyozni azt a két „tényt”, amely úton-útfélen (médiában-honlapon) szerepel:

  1. Orosz Ildikó PhD-fokozatot szerzett Debrecenben
  2. A ternopoli egyetemen (Тернопільський національний педагогічний університет ім. В. Гнатюка) megvédett (honosított?) dolgozata alapján lett a pedagógia tudományok kandidátusa

Kezdjük Debrecennel. Való igaz, 2001-ben Orosz Ildikó Szabó professzor keze alatt pedagógiai témakörben elvégzett egy doktori kurzust a Humán Tudományok Doktori Iskolájában, amelynek befejezés valóban lehetőséget ad PhD-fokozat megszerzésére. Bár Orosz Ildikó sikeresen befejezte ezt az iskolát, de valamilyen okból kifolyólag NEM szerzett PhD-fokozatot. Ezt bizonyítja mind Szabó László Tamás professzor személyi adatlapja a Magyar Doktori Tanács hivatalos  honlapján https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=818, mind pedig egy banális rákeresés a doktori védésekre ugyanazon a honlapon az „Orosz Ildikó” kulszszóval: https://doktori.hu/index.php?menuid=122&lang=HU. Magyarán, ha Orosz Ildikó kapott is PhD-címet Magyarországon, annak nyoma (vagy az ún. disszertáció eredeti szövege)  a magyar nyilvántartásban fellelhetetlen.

De akkor mit is honosított/védett meg Orosz Ildikó 2013-ban Ternopolban kandidátusi disszertáció gyanánt? Mint kiderült, erre a látszólag szimpla kérdésre sem olyan egyszerű választ találni. Mert ugyebár az a hivatalos eljárás ilyenkor, hogy az adott egyetem könyvtárból vagy adatbázisból előkeressük a dolgozatot (mint minimum tézisek/”avtoreferát” formájában). Ha máshol nem is, de kijevi V. I. Vernadszkij Ukrajnai Nemzeti Könyvtárban (www.nbuv.gov.ua) rendszerint szinte mindent meg lehet találni. Mindent, de nem Orosz Ildikó kandidátusi munkáját. A minisztériumi rendelet szerint ugyanazon egyetem doktori tanácsa előtt még két másik személy is védte meg kandidátusi értekezését a pedagógia témakörében (feltételezhetően ugyanakkor), az ő téziseik pedig megtalálhatóak a nemzeti könyvtár katalógusában.

Úgy gondoltam, hogy azon az egyetemen, ahol a disszertáció honosítása/védése megtörtént, csak maradt nyoma ennek a nagyon fontos tudományos munkának (a legtöbb helyen ezeket az adott egyetem tudományos könyvtárában bekötött, aláírt példány formájában őrzik). Már ha máshol nem is! De sajnos, most sem volt igazam, mert ott sincs meg.  Azaz SEHOL sincs meg!!!!

A felsorolt tényeket összegezve megállapítható/feltételezhető, hogy:

1) Orosz Ildikó NEM szerzett Phd-fokozatot Magyarországon pedagógiából.

2) Orosz Ildikó eredeti magyar HTDI disszertációja elérhetetlen.

3) Orosz Ildikó ukrán kandidátusi disszertációja elérhetetlen.

4) Orosz Ildikó nagy valószínűséggel egy szimpla magyar szakdolgozatot honosított Ukrajnában, mint kandidátusi disszertációt.

5) Orosz Ildikó jogtalanul és törvénysértő módon kapta meg a pedagógia tudományok kandidátusa címet Ukrajnában.

No ezért (is) van az, hogy nincs rektorválasztás a beregszászi főiskolán. Egy ilyen összetett és nyilvános eljárás, ahol a minisztérium teljes egészében átvilágítja a jóváhagyásra felterjesztett jelöltet, könnyen fény derülhet ezekre a dolgokra. Arra mindenképpen, hogy Orosz Ildikó NEM IS LEHET rektor, mivel tudós mivolta nagyon is kétséges. Sajnos még azt a viszonylag alacsony szintet sem üti meg, amelyet a kimondottan liberális ukrán felsőoktatási törvény előír egy ilyen beosztás betöltéséhez (Закон України «Про вищу освіту», ст. 42, п. 1). Mert a hazugságok kiderülhetnek. Meg talán az ezzel kapcsolatos törvénysértések is. De ez utóbbi legyen az ukrán hatóságok gondja.

A másik oka a „végtelenített” ügyvezetésnek még banálisabb. Az évek során a főiskola berkein belül felnőtt számos olyan igazi tudós és pedagógus, akik nagy eséllyel pályázhatnának a felsőoktatási intézmény vezetésére. És az, hogy nem verték nagydobra, még nem jelenti azt, hogy a főiskolán belül nincs egy rejtett „oroszellenes” ellenzék. Amelytől igenis tartanak a mostani vezérek.

Hiszen a „teremtő istenek” úgy kezelik a főiskolát, mint saját tulajdonukat, pedig az nem őket, hanem az egész kárpátaljai magyarságot lenne hivatott szolgálni. Lehet, hogy tudatosan, lehet, hogy csak megszokásból, de lehet, hogy más, sokkal „póriasabb” megfontolásból, de minden lehetséges módszert és fortélyt bevetve „védik és birtokolják a végvárat”. Mármint szerintük. Szerintem pedig hazudni és csalni képesek azért, hogy minden úgy legyen, ahogy eddig volt. De jól van-e ez így? Mert a homokvár, az csak homokvár marad, akárminek nevezzük is. Amely előbb vagy utóbb összedől. Pláne, ha még a várkapitány is hamis benne.

Egy öregdiák

You may also like...

Залишити відповідь

Ваша e-mail адреса не оприлюднюватиметься. Обов’язкові поля позначені *